![]() |
|||
![]() |
Gulyás Miklós 1981-ben iratkoztam be egy tánciskolába, 1992-ig versenyeztem, azóta tanítok. A Magyar Művelődési Intézet alapfokú társastánc tanári, majd versenytánc tréneri képzését végeztem el, utána a Magyar Táncművészeti Főiskolán modern társastánc pedagógusként diplomáztam. Saját cégemet, a GM Tánciskolát irányítom. Társastáncot tanítok, illetve tanfolyamokat szervezek minden korosztálynak, fellépésekre, versenyekre, szalagavatókra, esküvőkre készítek fel párokat, csoportokat, mazsorett csoportot, illetve aerobic órákat szervezek. Mellette az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozom, illetve óraadóként több általános és középiskolában tanítok. A Magyar Táncsport Szakszövetség pontozóbírójaként, döntnökeként és versenyfelügyelőjeként is tevékenykedem, zsűrizek versenyeken, fesztiválokon. Rendezvényszervezéssel, műsorszolgáltatással, konferálással, táncruhakölcsönzéssel is foglalkozom. Kalapos Kamilla A diák csoportokkal foglalkozom, és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója vagyok. Szigetiné Hrabovszki Éva Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar nappali tagozatán testnevelés-szlovák szakon végeztem. 28 éve dolgozom testnevelőként. Az aerobik foglalkozások vezetésében 12 éves tapasztalatom van. Pályakezdőként a testnevelés tanítása mellett atlétikai edzői tevékenységet is folytattam, országos bajnokságon többször dobogóra állhattak tanítványaim. A pedagógus tevékenység mellett mindig is fontosnak tartottam a rendszeres mozgás népszerűsítését. Célom, hogy minél több ember ráérezzen a mozgás örömére és az egészségre gyakorolt jótékony hatására. Mint szülő, szem előtt tartom a személyes példamutatást, a mi feladatunk és felelősségünk, hogy gyermekeink is sportoljanak. Az aerobik kiváló lehetőséget ad egészségünk megőrzésére és testünk formálására. Pettner Adrienn Aerobik oktató |
||
![]() |